Prologue ~0

A történetem hetvennégy évvel ezelőtt-re nyúlik vissza.
Épp egy békés családi ebéden ültem szüleimmel és hét testvéremmel, mikor egy borzalmas robaj után a kastélyunk fala omladozni kezdett.
Kitört a pánik. Mindenki az épület elhagyására törekedett. Én is velük tartottam volna,ha egy kéz nem ránt az ellenkező irányba.
-Mit csinálsz?-kérdeztem, és próbáltam kihúzni magam a szorításából
-Bízz bennem-nézett a szemembe
Ebben a helyzetben nem volt időm ellenkezni inkább rohantam vele.
-Alva az alagút arra van!-rántottam ki a kezem, és néztem a menekülő szeretteim után
-Diana kérlek!-fordított maga elé-Meglátod minden jó lesz, csak tarts velem.-kérlelt
Nem szóltam semmit,teljesítettem a parancsát.
Az utcára kiérve nagy felfordulás fogadott. A városháza épülete romokban állt.
Megsebesült emberek mindenfelé.
-Kérem, segítsen az anyukám...-rángatta a szoknyám egy 10 év körüli fiú, akinek tiszta vér volt a karja.
Téptem egy darabot a ruhám széléből, és betekertem vele a sérülést.
Mielőtt bármit is szóltam volna, újabb puskadörej rázta meg a környéket.
-Nincs sok időnk mennyünk-húzott Alva
A harangokat félreverték, uralkodott a pánik. Minden felől sikolyok hallatszottak, és "Kitört a háború!" kiáltások.
-Hova? Még is hova?
-Meglátod csak bízz bennem!-azzal a karjába kapott és berohant a sűrű erdőbe
-Alva kérlek mond el!
-Nem tehetem, itt még a fának is füle van.-lihegett
Hirtelen egy egyenruhás ugrott elénk az egyik bokorból.
-Kezeket fel! Árulót átadni-mutatott felénk egy pisztollyal
-Soha!-kiáltotta a fiú.
Ez a mondat, még az újabb lövések után is visszhangzott a fejembe.
A földre hullottunk mindketten. Ránéztem a megmentőmre.
Utolsó erejével megfogta a kézfejem és örökre lehunyta a szemét.
Pár perc múlva már nem éreztem a sebet az oldalamban. Szinte megkönnyebbülés volt.

Azonban itt a történetemnek koránt sincs vége.
Magamhoz tértem.
A szemhéjaim nehezen nyíltak ki. Egy fehér teremben találtam magam, és egy ágyon feküdtem
-Alva! Alva!-ültem fel-Hol vagyok?
Hirtelen egy fekete ruhás nő termett mellettem, aki hangosan nevetett.
-Üdv a sötét angyalok közt szívem.-köszöntött
-De de, én meghaltam. Én...én...nem élhetek-forgattam a fejem
-Nem úgy tűnik-nézegette a körmét(?)
-Mégis mi történt?-ültem fel
Alaposan elvesztettem a fonalat.
-Sötét angyal lettél!-ripakodott rám
-Nem nem! Vissza akarok menni!-hisztériáztam
-Fogd fel! Nincs vissza út,ami volt elmúlt! Küldetésed van kiválasztott, ami itt pár perc ott lent évtizedek is lehetnek. Azok a mocskok megakadályozták az ember irtást, pedig mennyire élveztem-nevette el magát.
-A maga műve? Belegondolt,hogy mit tett?-kiabáltam
-Shh- hallgattatott el.-Évszázadok óta harcban állunk a fehér angyalokkal, míg ők a sok semmirekellő védelmezésére törekszenek addig mi megtisztítjuk a haszontalanoktól a földet.
Minden századik évben eljön a csata.
Leküldjük a kiválasztottakat, aki életben marad úr lesz. Nincs választásod Diana!-kiáltott
 -Holnap indulsz. Most pedig aludj,mert hosszú út áll előtted!-utasított majd eltűnt.